Újra kigyúlt a Szeretet Lángja

Szekszárdi Hírhatár - 2012-09-21

Hetedik alkalommal rendezték meg a Szeretet Lángja - Mássággal élők kulturális műsorát. A csütörtök délutáni rendezvény - nem hivatalosan – a Szekszárdi Szüreti Napok nyitó rendezvénye lett.

 
 

A megyeszékhelyen már hosszú évek óta hagyomány a Szeretet lángja című közvéleményformáló rendezvény megtartása, ahol a rendező szervezetek művészeti csoportjai, tehetséges előadói, illetve az őket támogató, nem fogyatékos amatőr és hivatásos vendégelőadók lépnek fel. A műsor célja az ép társadalom tagjait egy kicsit közelebb vinni azokhoz az emberekhez, akik valamilyen fogyatékkal, hátránnyal élnek, ezzel is segítve, hogy jobban megértsék, befogadják őket.

Az idei - csütörtök délután a Liszt téri színpadon fellobbanó - Szeretet Lángja esemény rendezője az ESŐMANÓK Tolna Megyei Autista Gyermekekért Közhasznú Egyesület volt. Az színpadra álló produkciók az esélyegyenlőség, a társadalmi és egyéni tolerancia problémáira hívták fel a figyelmet. A műsorban fellépett a Baka István Általános Iskola Gyógypedagógiai Tagozata, a Liszt Ferenc Zeneiskola művésztanárai, a Hétszínvilág Otthon, Gregorovics Tamás színész, előadóművész, a Györkönyi Gyöngyvirág Tánccsoport, az Ifjú Szív Német Nemzetiségi Táncegyüttes, Nagy Vendel író, költő, Rákóczi Szilvia zenész, előadó, Saláta Tamás zenész, előadó, a Segíts Rajtam Hátrányos Helyzetűekért Alapítvány, a Szekszárdi Szociális Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye, a Szülők a Gyermekekért Alapítvány és a decsi Bendegúz Fogyatékosok Nappali Intézménye, valamint a Szemünk Fényei Gyermekcsoportja, a Csilla von Boeselager Otthon mozgásszínháza és Tücsök Zenés Színpad.

A „Szeretet Lángja” rendezvényt a fogyatékkal, segítséggel élőket képviselő szekszárdi civil szervezetek 2006-ban alapították. Megálmodói és első rendezői a TM ISZI Hétszínvilág Otthon Esőemberkék Alapítványának munkatársai voltak. Azóta minden évben más-más, valamilyen fogyatékkal élő csoportot képviselő civil szervezet rendezi meg ezt a valódi közösségszervező erőt jelentő, civil összefogást szimbolizáló eseményt.

Az eltelt idő alatt valódi művészeti és emberi értékeket közvetítő színpadi előadássá vált, amelyhez minden évben egyre több, nem fogyatékkal élő szekszárdi, megyei, illetve országos hírű művész, előadó is csatlakozik, hogy fellépésével rangosabbá téve a bemutatót, támogassa annak céljait.

A Szeretet lángja programját néhány éve – az akkori rendező, a Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók Egyesülete (TOSINA) kezdeményezésére – a Szekszárdi Szüreti Napok országos hírű fesztiválja is méltónak és fontosnak tartotta társrendezvényként befogadni programkínálatába.

 

Eredeti cikk itt.

© szabika